A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület már lázasan szervezi a Békési Advent Programsorozat első adventi hétvégéjét.
December elsején, pénteken 17 órától kézműves foglalkozással várja a Kecskeméti Gábor Kulturális Központba a gyermekeket, felnőtteket és családokat egyaránt, ahol a részvevők adventi koszorút és az ünnephez kapcsolódó kézműves termékeket készíthetnek. A foglalkozáson való részvétel mindenki számára ingyenes.
December 3-án, vasárnap 10 órától a Széchenyi téren, a Bíróság előtt felállított város karácsonyfájánál nyílik az adventi ünnepkörhöz tartózó kirakodóvásár.
10:30-tól köszönti a megjelenteket Deákné Domonkos Julianna, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, majd Fábián Márk Tamás presbitere (Magyar Pünkösdi Egyház) mond köszöntőt és áldást. Ezt követően a Dr. Hepp Ferenc Iskola 3/D osztályos tanulóinak adventi műsorával folytatódik a délelőtt.
Természetesen idén is meglátogatja az Igazi Békési Mikulás a rendezvényt, sőt, minden gyermeket és gyermeklelkű felnőttet megajándékoz a hatalmas zsákjában található mindenféle jóval.
Kapható lesz az adventi hétvégéken kürtős kalács, kemencés lángos, sült gesztenye, forralt bor és forró tea is.
Facebook oldalunkon nyereményjátékot is hirdettünk!
Szeretettel várunk mindenkit!