Támogatóink:

NEA ME BGA

Matajszné Szőnyi Graciella

Ma első kitüntetettünk pedagógusszülők gyermeke. Szerető, támogató családba született. Lényükkel, gondolkodásukkal, a munkához való hozzáállásukkal szavak nélkül hatottak rá. Értékrendjüket örökölte. Emlékezete szerint a gyermekszeretetet anyukája óvodájában szívta magába, ahol iskola után sokat tartózkodott. Látta, milyen szeretettel bánnak a sok aprósággal. Édesapja táncmulatságokon, tánciskolában zenélt. A kislány érdeklődve és csodálattal figyelte őt. Szokatlan, különleges nevét is édesapjának köszönheti, aki egy szerelmi történet főhősnőjét alakító színésznő nevét ajándékozta kislányának. Annak a hölgynek, akit városunkban a legtöbben kiváló zenepedagógusként ismernek.

Kisgyermekként a békési zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait. Hatéves korától Fejesné Pálffy Zsuzsa tanította zongorázni. Mindketten szívesen emlékeznek vissza ezekre a felejthetetlen évekre. Vallják, hogy úgy kell a tanítványokkal megismertetni a zenét, hogy az első pillanatban megérintse a lelküket. Továbbadni a zene szeretetét. A zenétől életutak szépülnek, változhatnak, vagy új irányt vehetnek. Ahogyan díjazottunké is, akinek a zene az igazi élete. Tanárai kivétel nélkül kiváló szakemberek voltak. Felnézett rájuk a tudásuk, a kedvességük, az emberségük miatt. Szegeden, a Zeneművészeti Főiskolán végezett ütő- és zongora szakon. Sok éve a békési Alapfokú Művészeti Iskola tanára. Korábban mindkét hangszeren tanított. Ma akkora az érdeklődés az ütő hangszerek iránt, hogy jelenleg ezt oktatja. Tanítványaival sok időt tölt. Nagyon büszke kitartásukra, szorgalmukra, közös sikereikre. Támogatja tanítványait abban, hogy legyenek nyitottak, bátrak, kísérletezzenek, de bármibe kezdenek, azt szívvel-lélekkel tegyék. Mindenkiben rejtőznek csodálatos képességek, amit csak akkor fognak felismerni, ha kipróbálják magukat különböző területeken.

Díjazottunk színes és gazdag egyéniség.
Egy kedves (egykori) szomszéd nénijénél érezte meg először a műalkotás izgalmát, örömét, szeretett bele a festészet csodálatos világába. Ez is fontos részévé vált az életének. Így vall érzéseiről: „Szavakkal nem lehet leírni milyen nagy különbség megfesteni egy képet, vagy csak megcsodálni, mint ahogyan egy szimfonikus zenekarban játszani is felemelőbb, mint meghallgatni egy zeneművet.” Bár nincs előképzettsége, nagy örömmel alkot a saját és mások gyönyörködtetésére. Tagja a Független Alkotók Művészeti és Művelődési Egyesületének, szinte minden évben kiállít. Számos elismerés birtokosa. Régebben szép tájak, ma már versek, érzelmek ihletik alkotásra.

A tánc is a szíve csücske, korábban versenytáncos volt. A képzőművészet, a táncművészet és a zeneművészet mind erősítik egymást.

Különleges és érzékeny ember. Pozitívan szemléli a világot. Igyekszik a szépet, a jót keresni. Hitvallása, hogy: „benned kell égjen, amit másokban akarsz lángra gyújtani!”

Hiszi, hogy az ember bárhova téved, mindenhol tanul valamit, és szükség van olykor próbatételekre, ezer könnycseppre, erőre a talpra álláshoz. A napi sikerektől erősödünk, abból táplálkozunk. Erőt és örömöt ad számára két fia: Márk és Máté, szülei és testvére kifogyhatatlan szeretete, közös emlékeik. Nagyra értékeli, amit a sorstól kapott: otthonát, munkáját, szerelmét. Későbbi tervei még teljesebbé teszik amúgy is gazdag életútját.

„Az életet élni kell, és nem az értelmét keresni. A gyerekeinknek segíteni, értékes utakat mutatni nekik, önmagunkkal harmóniában élni, mert a boldogsághoz semmi más nem kell” – vallja szakmai önéletrajzában, melyet titkon csempésztünk el számítógépéről. Kedvese volt partnerem e turpisságban.

A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület Matajszné Szőnyi Graciellát több évtizedes kiemelkedő és példamutató zenepedagógusi munkájáért, valamint a kultúra egyéb területein kifejtett tevékenységéért 2018-ban Nefelejcs Díjjal tünteti ki.

További munkájához sok sikert, jó egészséget kívánunk!

2018. március 24.

Deákné Domonkos Julianna