Támogatóink:

NEA ME BGA

Gulyás Krisztina

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Az idei Nefelejcs Díjátadó első díjazottja Békésen született 1967. szeptember 24-én.

Egyszerű, dolgos, szerető szülők gyermekeként nevelkedett. Egy testvére van, Gabriella, aki kilenc évvel fiatalabb nála, ennek ellenére szép gyermekkort és sok közös élményt tudhatnak maguk mögött. Az élet távol sodorta őket egymástól, hiszen ő a Dunántúlon él a családjával.

Díjazottunk Békésen járt általános iskolába. A középiskolai tanulmányait Tiszaföldváron, a Hajnóczy József Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskolában végezte. A gimnázium elvégzése után a Szarvasi Óvónőképző Főiskolán folytatta tanulmányait, levelező tagozaton.

1985 őszén kezdett el dolgozni a Nevelő utcai, majd a Hunyadi téri óvodában. 2000-től a Jantyik utcai óvoda szeretett óvó nénije lett. Az elmúlt idő alatt élete is szerencsésen alakult. Szerető párra talált és megszületett közös gyermekük, Daniella, akit nagy szeretetben, boldogságban neveltek. Az idő múlásával élete azonban nem úgy alakult, ahogyan azt megálmodta, szerette volna. Párjával útjaik elváltak. Számára nehéz évek következtek. A későbbiekben egyedül nevelte gyermekét, ami nem volt könnyű. A gyermeke, a hivatása iránti szeretet átsegítette ezen az időszakon. Sok-sok év után családi életében nagy változás történt. 2006-ban férjhez ment, megtalálta a nagybetűs igazit, Gulyás Lászlót, akivel azóta is nagy szerelemben, boldogságban, szeretetben élnek, most már igazi családként, lányával, Daniellával és annak párjával.

Honnan volt az indíttatás, hogy óvónő lett?

Kisgyermek korában a Jantyik utcában, az óvodával szemben lakott ő is a szüleivel, a nagymamája pedig közvetlenül az óvoda mellett. Talán már akkor… ott… átérzett, megcsapta az óvoda illata. Igaz ebbe az óvodába akkor nem vették fel őt, hiába lakott a szomszédban. Így az Ótemető utcai óvodában kezdte óvodás éveit. De a kislánya már a Jantyik utcai óvodába járt! Az Ótemető utcai óvodában egyik imádott óvó nénije a példaképe volt. Talán ő is adta a mintát, mutatta neki ezt az utat…

Pedagógiai munkáját hivatásának tekinti. Az igényesség, a pontosság jellemző rá. Több mint 33 év óvodapedagógusi munkakörben eltöltött ideje alatt nagy odaadással neveli, fejleszti a rábízott gyermekeket. A problémákkal küzdő gyermekeket a csoportjában mindig nyugalommal, megértéssel, szakértelemmel gondozza, fejleszti. Ezen gyermekek szüleit, hozzáértő tanácsaival szívesen segíti, keresve az utat a probléma megoldására.

Gyermekszeretete, pedagógusi magatartása munkatársaival és a szülőkkel szemben is példaértékű. Csendes, nyugodt személyiségével, önzetlen gyermekszeretetével könnyen elnyeri a gyermekek és a szülők bizalmát. Nem csoda hát, ha régi óvodásai nagy szeretettel visszajárnak hozzá.

A humor mindig jelen volt és van az életében. Sikerült ezt megtapasztalnom, hiszen 10 éven át egy csoportban dolgoztunk. Előjönnek az emlékek a sok nevetésről, a gyermekek beszólásairól, a táncolásokról, a szalmabálákon való ugrálásról a gyerekekkel, a jó hangulatú kirándulásokról. És még sorolhatnám. Sokat kaptam tőle szeretetből, emberségből, megértésből.

Kiemelkedő és példaértékű, amit munkája során a hagyományok és a kultúra ápolásáért tesz. Szívügye volt mindig csoportja életében az ünnepek, a jeles napok kidomborítása. Szívesen és örömmel vállal szerepléseket a csoportjával városunk különböző rendezvényein: Virágvasárnap, Luca nap, Nefelejcs Vigalom, Tökmulatság, családi napok, Madzagfalvi Napok, Dózsa György utcai Családi Napközi és mindenhol, ahová meghívást kapnak.

Színvonalas műsorokat állít össze a gyermekek és az éppen aktuális közönség számára. A fantáziája, a kreativitása, a kézügyessége túlszárnyal mindenkit. Azonkívül, hogy színvonalas műsorokat állít össze, csodálatos eszközöket, szemléltető eszközöket, díszleteket, dekorációkat készít, időt, fáradságot nem sajnálva. Képes ezeket késő éjszakáig és hajnalban csinálni. Ő az, aki olyat szeret készíteni, amit más nem. Szereti az egyedi dolgokat!

Minden kollégájának szívesen segít, tapasztalatait folyamatosan megosztja. Ugyanakkor a folyamatos szakmai fejlődést szem előtt tartva képezi magát, újítja ismereteit. Mentorként is helyt áll. Az elmúlt évtizedekben már több főiskolás hallgatója volt, akiknek szívesen adta át a tudását és szívesen járnak vissza tanácsokért, tapasztalatokért. A meghirdetett pályázatokra jelentkezik, ami a csoportja életéhez kapcsolódik, melyben szép sikereket ér el.

2017 szeptemberétől az óvoda vezető-helyettese lett.

Sok évig tagja volt ő is az óvónői énekkarnak, ahová nagyon szeretett járni. Miután a református egyház fenntartásába került a Jantyik utcai óvoda, nehéz volt az énekkari próbákat összeegyeztetni. Mindezek mellett számára élete legnagyobb egyedi műve, alkotása, Daniella lánya, akire mindig nagyon büszke.

Akit ma… kiváló pedagógiai munkája és emberi értékei alapján tüntet ki a Nefelejcs Egyesület… Ő… Gulyás Krisztina.

Békés, 2019. március 30.

Ökrösné Baji Katalin