Kékkovács Mara fellépése nem pusztán utolsó programja, hanem csúcspontja is volt a XII. Nefelejcs Vigalomnak, melyet május 12-én a Durkó utcai Tájházban tartott a Nefelejcs Egyesület.
A korábbi Nefelejcs-díjas Barna Zoltán megnyitójában azt hangsúlyozta, hogy felnőttkorba lépett az első olyan generáció, amely kisiskolásként, 12 évvel ezelőtt az első Nefelejcs-rendezvényeken megjelent. Sokan máig rendszeres látogatói a rendezvényeknek. A hagyományőrzés és kultúraápolás csíráit bennük már elhelyezte az egyesület lelkes tagsága, amely a céljuk is.
Harangozó Imre, újkígyósi néprajzkutató a pünkösdi népszokásokról és a magyar népdalkincs értékességéről tartott értékes előadást. Az ő irányítása mellett kötötte fel az első szalagot Kékkovács Mara operett énekesnő, a Budapesti Operettszínház ünnepelt sztárja a bejáratnál elhelyezett májusfára.
A művésznő volt egyben a bodzával készített sütemények versenyének zsűri elnöke. A zsűrizésben Duma Annamária és Lagzi János cukrászmester segítette. A hat benevezett édesség közül egy epres-bodzás sütemény győzött.
Sikert aratott a malacbábok alkotópályázata, amely inkább a gyerekeket szólította meg, hasonlóan a Kacagó Bábszínház „A három kismalac” című, megehetősen modern felfogású darabjához. Gyerekfellépések is voltak, ezek közül a Korona utcai óvodások néptáncelőadása aratta a legnagyobb sikert. Felléptek még a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola 3. osztályos kisdiákjai is.
Szegfű Katalin újságíró a békési templomok harangjairól és általánosságban a harangszó üzenetéről tartott előadást.
A nap utolsó pár órája a néptánc és a vidám zenék jegyében telt. Fergeteges bemutatót tartott a Belencéres Néptáncegyüttes felnőtt csoportja, melyet a szenior korosztályú Szarkaláb csoport első nyilvános bemutatkozása és táncháza követett. A Vigalom zárását Kékkovács Mara fellépése jelentette. A fiatal művésznő Békésen született és innen jutott el odáig, hogy korunk legelismertebb magyar operett énekesének, nemzetközi színpadokon is ünnepelt színművésznek nevezhessük. Mara előbb gyerekeknek összeállított dalcsokrokat, főleg a rajzfilmslágereket énekelt, majd daljátékok, musicalek, és operettek dalait adta elő. Felcsendül mások mellett a My Fair Lady, a Bál a Savoyban, a János vitéz, a Marica grófnő és a Csárdáskirálynő több ismert dallama. Önfeledt és végtelenül emberközeli előadását a hallgatóság vastapsa és hangos tetszésnyilvánítás kísérte.
A Nefelejcs Egyesület következő nagyrendezvénye a szeptember 22-i XIII. Békési Tökmulatság lesz.
Tudósítás és fotók: Szegfű Katalin
A XII. Nefelejcs Vigalomról tovább képek facebook oldalunkon érhető el, ide kattintva!
http://www.bekesinefelejcs.hu/?view=article&id=65:operett-enekesno-volt-a-vigalom-sztarja&catid=2#sigProId0521e83e2a